Őskortól a település alapításáig
Zalaszentlászló község területén a Krisztus előtti IV. században kelta törzsek éltek, melyeket a géták pusztítottak el. 378-tól gót, gepida és szláv törzsek uralták a területet, mely 433-405 között a hunoké lett. 455 után avarok, majd 800 után szlávok, gepidák, bajorok foglalták el a területet. A terület a Zala folyó két oldalán lévő lápos, füves, erdős, legeltetésre alkalmas terület volt, jelentős mocsárvidékkel, melyben halak, rákok és teknősök éltek szép számmal, élelmet biztosítva a lakosságnak. Közel 400 évig tartott Róma uralma, melynek következtében jelentős, korabeli emlékek maradtak fenn.
A rómaiak által építtetett utak, erődök, állomáshelyek jelezték létüket. A római kor emlékeit e területen a Zala menti kisebb dombok cserépleletei és egy római oszlopfő (Keszthelyi Múzeum) bizonyítják. De 3000 éves vaskori cserépedény-maradványt is találtak. E területen a Zala folyón átjáró volt. A folyó két ágra szakadt, melynek később mindkét ágán malom működött. A helyi vallásról ismeretekkel nem rendelkezünk.
A közeli Zalavárnál Cirill és Metód emlékmű áll. Közelmúlt E területen a Zalaszentlászlóhoz tartozó Szentmihálypusztát (Korábban: Szerente) 1211-ben említi korabeli okirat. Zalaszentlászló község első okirata 1333-ból származik, mely szerint ebben az évben az egyház, Pápai tizedet szedett. A falu első birtokosai a Szentlászló család nemesi tagjai voltak, nevezetesen Szentlászlói Bás és fiai Péter és Egyed. 1429-ben a Gelseiek és a Marcaliak tartottak igényt a birtokra, mely azonban visszaszállt a királyra. Végül mégis a Marcaliak kapták és a fele birtokot az eredeti leszármazók rokonának – Dénes fiainak –adták. A birtok 1461-től Szentgyörgyvár tartozéka. Báthory Erzsébet 1594-től Báthory András országbírónak adja. Ebben az időben Zrínyi Miklósnak is volt itt birtoka. 1655-től Nádasdy Ferenc birtokához tartozik. 1741-ben királyi adományként (majd vétellel) Széchenyi Zsigmond kalocsai érseké a birtok. 1763-ban Széchenyi Ferenc, majd 1815-ben fia Széchenyi István örökölte, tőle Ödön fia örökölte, amit 1872-ben a budapesti Baron (Baranyai) családnak adott el.
1902-ben a zalaszentgróti 23 gróf Károlyi Imre vásárolta meg a birtokot. 1890-től a kustányi grófnak, Batthyány Norbertnek is volt itt birtoka. A török időkben a kanizsai Chgoko Inpaya szedte az adót területünkön. Török csapatok időnként fosztogatták a területet, rabokat szedtek, egy esetben a helyi prédikátort is elvitték. 1531-ben a törökök bécsi hadjárata idején a falut teljesen feldúlták, majd a szőlőhegyi hajlékokat felperzselték.
Községünk első temploma az 1400-as években épülhetett, melyet a törökök leromboltak. Felépítésére 1734-35 ben került sor, majd 1947-ben átalakításra került. A török idők előtt a Várgödre melletti dombon állhatott a várpalota, melyet már a törökvész előtt, a belső területi csatározások következtében leromboltak. Maradványa nincs.
Lakossági létszámok: 1604-ben 127 jobbágy, 1711-ben 11 gazda élt a településen, 18-at pedig az akkori pestisjárvány vitt el. 1770-ben 263, 1785-ben 464, 1857-ben 557, 1880-ban 802, 1890-ben 926, 1930-ban 1153, 1962-ben 1233 volt a lakosság létszáma. A jelenlegi létszám kb. 800 fő. A lakosság zöme katolikus volt, egy-egy evangélikus vagy református vallású elfordult, az izraeliták száma 10-15 fő között változott 1945-ig.
Jelenkor
A második világháború után hamarosan a régi közigazgatást a tanácsi rendszer váltotta fel, melyben választott tanácselnök és képviselők, valamint a kinevezett vb titkár dolgozott. Ez az időszak a végrehajtás, az ÁVH működésének és a tsz szervezésének kemény korszaka volt. A II. világháború után a lakossági létszám mintegy 100 fővel csökkent, 48 hősi halottal és kb. 50 hadifogollyal, amit – részben - a menekültek száma pótolt. Az 1200-1300-as létszám l962-ig kitartott.
Az 1959-ben szervezett tsz-mozgalom hatására lassú, majd a rendszerváltás után egyre jobban felgyorsuló volt a lakosság elköltözése. Az 1950-1960-as években a falu gyorsuló fejlődésnek indult. Utcák, járdák, közművek, középületek épültek vagy felújításra kerültek. Igen eredményesen működött a helyi könyvtár, fellendült a kulturális élet (mozi, színház, helyi rendezvények).
Az igények kielégítése érdekében új faluházat kellett építeni, amely Makovecz Imre tervei alapján 1985-ben került átadásra. Erre az épületre, a benne zajló tevékenységre, a helyi énekkarra és a nagyon eredményesen működött „Közéleti klub” tevékenységére büszkék vagyunk. Közlekedési igényünket a napi 10 pár autóbuszjárat jól látja el.
A háború befejezése után sok gyermek született, így az iskolai létszám (1-8 osztály) 100 fő felett alakult, ennek következtében az 1945-beli 2 tantermes iskolát először 4 tantermessé kellett bővíteni, majd 8 tantermessé átépíteni, tornaszobával, politechnikai teremmel kiegészíteni. Az épületet a szülők és a lakosság széleskörű társadalmi munkával hozta létre, amit - létszámhiány miatt, 40 év után - be kellett zárni. Óvodai ellátás már a 40-es években is működött kezdetleges jelleggel, 1944-ig.
Újbóli megszervezésére az 1950-es évek elején volt lehetőség egy átmeneti lakóépület bővítésével. Kezdetben az óvodába 30, majd 40-50 gyermek járt, tehát az épület kicsinek bizonyult. Először új konyha épült, majd új óvoda, a rendszerváltás után. Ez az óvoda rosszul tervezett, nem felelt meg a követelményeknek.
Ezért Makovecz Imre korábbi tervei alapján ebben az évben új impozáns, minden igényt kielégítő óvoda került átadásra. Az elért eredmények ellenére falvaink jelentős részének – az elmúlt 50 évben – két új „mohácsi tragédiát” kellett megélnie.
Az elsőt 1959-60-ban, a tsz-ek szervezésével, amikor a lakosságtól elvették 24 a földet, a jószágot, a termelési eszközöket. A másodikat akkor, amikor visszaadták a földeket. A lakosság ekkor már nem rendelkezett a műveléshez szükséges erővel és termelési eszközökkel, ezért - zömében mélyen érték alatt - földjeit az „érdekelteknek” eladta. E két eset következménye a lakosság létszámának feleződése, falvaink elöregedése, az általános iskola bezárása, a falusi értelmiség, a hívők és a papság megfogyatkozása.
Település irodalma, megjelenítése:
Lóránt József: Zalaszentlászló község története, Faluházról készült írások, dokumentum-film felvételek.
Lóránt Zsolt: Verses-kötetek, /2/ a falu életét is taglalva.
Lóránt Attila: Megjelent 8 kötete, /Világról, természetről, emberekről, utazásról. Három kötet
kiadója: National Geographic.
Zalaszentlászló község területén a Krisztus előtti IV. században kelta törzsek éltek, melyeket a géták pusztítottak el. 378-tól gót, gepida és szláv törzsek uralták a területet, mely 433-405 között a hunoké lett. 455 után avarok, majd 800 után szlávok, gepidák, bajorok foglalták el a területet. A terület a Zala folyó két oldalán lévő lápos, füves, erdős, legeltetésre alkalmas terület volt, jelentős mocsárvidékkel, melyben halak, rákok és teknősök éltek szép számmal, élelmet biztosítva a lakosságnak. Közel 400 évig tartott Róma uralma, melynek következtében jelentős, korabeli emlékek maradtak fenn.
A rómaiak által építtetett utak, erődök, állomáshelyek jelezték létüket. A római kor emlékeit e területen a Zala menti kisebb dombok cserépleletei és egy római oszlopfő (Keszthelyi Múzeum) bizonyítják. De 3000 éves vaskori cserépedény-maradványt is találtak. E területen a Zala folyón átjáró volt. A folyó két ágra szakadt, melynek később mindkét ágán malom működött. A helyi vallásról ismeretekkel nem rendelkezünk.
A közeli Zalavárnál Cirill és Metód emlékmű áll. Közelmúlt E területen a Zalaszentlászlóhoz tartozó Szentmihálypusztát (Korábban: Szerente) 1211-ben említi korabeli okirat. Zalaszentlászló község első okirata 1333-ból származik, mely szerint ebben az évben az egyház, Pápai tizedet szedett. A falu első birtokosai a Szentlászló család nemesi tagjai voltak, nevezetesen Szentlászlói Bás és fiai Péter és Egyed. 1429-ben a Gelseiek és a Marcaliak tartottak igényt a birtokra, mely azonban visszaszállt a királyra. Végül mégis a Marcaliak kapták és a fele birtokot az eredeti leszármazók rokonának – Dénes fiainak –adták. A birtok 1461-től Szentgyörgyvár tartozéka. Báthory Erzsébet 1594-től Báthory András országbírónak adja. Ebben az időben Zrínyi Miklósnak is volt itt birtoka. 1655-től Nádasdy Ferenc birtokához tartozik. 1741-ben királyi adományként (majd vétellel) Széchenyi Zsigmond kalocsai érseké a birtok. 1763-ban Széchenyi Ferenc, majd 1815-ben fia Széchenyi István örökölte, tőle Ödön fia örökölte, amit 1872-ben a budapesti Baron (Baranyai) családnak adott el.
1902-ben a zalaszentgróti 23 gróf Károlyi Imre vásárolta meg a birtokot. 1890-től a kustányi grófnak, Batthyány Norbertnek is volt itt birtoka. A török időkben a kanizsai Chgoko Inpaya szedte az adót területünkön. Török csapatok időnként fosztogatták a területet, rabokat szedtek, egy esetben a helyi prédikátort is elvitték. 1531-ben a törökök bécsi hadjárata idején a falut teljesen feldúlták, majd a szőlőhegyi hajlékokat felperzselték.
Községünk első temploma az 1400-as években épülhetett, melyet a törökök leromboltak. Felépítésére 1734-35 ben került sor, majd 1947-ben átalakításra került. A török idők előtt a Várgödre melletti dombon állhatott a várpalota, melyet már a törökvész előtt, a belső területi csatározások következtében leromboltak. Maradványa nincs.
Lakossági létszámok: 1604-ben 127 jobbágy, 1711-ben 11 gazda élt a településen, 18-at pedig az akkori pestisjárvány vitt el. 1770-ben 263, 1785-ben 464, 1857-ben 557, 1880-ban 802, 1890-ben 926, 1930-ban 1153, 1962-ben 1233 volt a lakosság létszáma. A jelenlegi létszám kb. 800 fő. A lakosság zöme katolikus volt, egy-egy evangélikus vagy református vallású elfordult, az izraeliták száma 10-15 fő között változott 1945-ig.
Jelenkor
A második világháború után hamarosan a régi közigazgatást a tanácsi rendszer váltotta fel, melyben választott tanácselnök és képviselők, valamint a kinevezett vb titkár dolgozott. Ez az időszak a végrehajtás, az ÁVH működésének és a tsz szervezésének kemény korszaka volt. A II. világháború után a lakossági létszám mintegy 100 fővel csökkent, 48 hősi halottal és kb. 50 hadifogollyal, amit – részben - a menekültek száma pótolt. Az 1200-1300-as létszám l962-ig kitartott.
Az 1959-ben szervezett tsz-mozgalom hatására lassú, majd a rendszerváltás után egyre jobban felgyorsuló volt a lakosság elköltözése. Az 1950-1960-as években a falu gyorsuló fejlődésnek indult. Utcák, járdák, közművek, középületek épültek vagy felújításra kerültek. Igen eredményesen működött a helyi könyvtár, fellendült a kulturális élet (mozi, színház, helyi rendezvények).
Az igények kielégítése érdekében új faluházat kellett építeni, amely Makovecz Imre tervei alapján 1985-ben került átadásra. Erre az épületre, a benne zajló tevékenységre, a helyi énekkarra és a nagyon eredményesen működött „Közéleti klub” tevékenységére büszkék vagyunk. Közlekedési igényünket a napi 10 pár autóbuszjárat jól látja el.
A háború befejezése után sok gyermek született, így az iskolai létszám (1-8 osztály) 100 fő felett alakult, ennek következtében az 1945-beli 2 tantermes iskolát először 4 tantermessé kellett bővíteni, majd 8 tantermessé átépíteni, tornaszobával, politechnikai teremmel kiegészíteni. Az épületet a szülők és a lakosság széleskörű társadalmi munkával hozta létre, amit - létszámhiány miatt, 40 év után - be kellett zárni. Óvodai ellátás már a 40-es években is működött kezdetleges jelleggel, 1944-ig.
Újbóli megszervezésére az 1950-es évek elején volt lehetőség egy átmeneti lakóépület bővítésével. Kezdetben az óvodába 30, majd 40-50 gyermek járt, tehát az épület kicsinek bizonyult. Először új konyha épült, majd új óvoda, a rendszerváltás után. Ez az óvoda rosszul tervezett, nem felelt meg a követelményeknek.
Ezért Makovecz Imre korábbi tervei alapján ebben az évben új impozáns, minden igényt kielégítő óvoda került átadásra. Az elért eredmények ellenére falvaink jelentős részének – az elmúlt 50 évben – két új „mohácsi tragédiát” kellett megélnie.
Az elsőt 1959-60-ban, a tsz-ek szervezésével, amikor a lakosságtól elvették 24 a földet, a jószágot, a termelési eszközöket. A másodikat akkor, amikor visszaadták a földeket. A lakosság ekkor már nem rendelkezett a műveléshez szükséges erővel és termelési eszközökkel, ezért - zömében mélyen érték alatt - földjeit az „érdekelteknek” eladta. E két eset következménye a lakosság létszámának feleződése, falvaink elöregedése, az általános iskola bezárása, a falusi értelmiség, a hívők és a papság megfogyatkozása.
Település irodalma, megjelenítése:
Lóránt József: Zalaszentlászló község története, Faluházról készült írások, dokumentum-film felvételek.
Lóránt Zsolt: Verses-kötetek, /2/ a falu életét is taglalva.
Lóránt Attila: Megjelent 8 kötete, /Világról, természetről, emberekről, utazásról. Három kötet
kiadója: National Geographic.
